A MÉLYSÉGES ÉLET ÉNEKE
Van úgy, hogy egész lényünk
szökellés, csupa
szökellés,
mintha a szél szeszélye a fű nyergébe
hág.
Egy másik ég magasából
mosolyog az
élet.
Megbízható, világos és
tenger módra
tág.
S van úgy, hogy egész lényünk
virágzás, csupa
virágzás,
mint áprilisban a szántó, a láz lelte
vidék;
s szellemi esők üdvös hatására a lélek
sarjadó ábrándokkal
tarkállik, mint a
rét.
S van úgy, hogy egész lényünk
komorság, csupa komorság,
mint vak kősivatag, hol gyalázat táboroz:
s lámpások seregével
állít be
éjszakánk, hogy
csillogó pénzen mérje, mi a Jó, mi a Rossz.
S van úgy, hogy egész lényünk
szelídség, csupa szelídség
...
(gyerekkorunkat idézi az este! zafír tavak!)
egy verssor, a csicsergés, a hegy, a madár röpte,
még maguk kínjaink is - mosolyt fakasztanak.
S van úgy, hogy egész lényünk
mohóság, csupa
mohóság,
fölkínálhatja húsát
enyhületül a nő,
derekát átkaroljuk, mellét
megsimogatjuk,
de egy duzzadt gyümölcstől
kéjvágyunk
újra nő.
S van úgy, hogy egész lényünk
jajongás, csupa jajongás,
mint gyásztól komor éjek
zokogó fenyvese:
a világ fájdalmától
nyög ilyenkor a
lelkünk,
s meg nem vigasztalhatja az Isten maga se.
És, jaj, van egy nap, ó Föld, van egy nap ... egy
olyan nap,
mikor horgonyt szedünk, bár nem vár kikötni
part...
Egy nap, mikor a szélvész megbokrosodva száguld.
Egy nap, mikor az úttól vissza senki se tart!
Porfirio Barba Jacob
Orbán Ottó fordítása